Virágküldés Dunaújváros
Fleron virág

2400 Dunaújváros, Piac Tér 1.
ügyfélszolgálat: 06 20/48 88 362
https://www.viragkuldesszekesfehervar.hu/

Már gyerekkoromban megérintettek a virágok - de én nem csak gyönyörködtem bennük, mint az apróságok szoktak: engem szinte azonnal elvarázsolt a hozzájuk kapcsolódó művészet, azaz a virágkötészet is. - 2001-től aztán úgy hozta az élet, hogy saját vállalkozásba kezdhettem, ekkortájt kaptam a "kórós Gabi" becenevet. A kezdetektől arra törekedtem, hogy ne pontosan csak ugyanazt csináljam, amit mindenki más - szerettem volna, szeretném, ha kreatívabb, egyedibb, csak ránk jellemző az, amit nyújtani tudunk. - Tíz évvel később, 2011-ben nagy fordulatot vett az életem - összekötöttük az életünket a párommal, Gáborral, s attól kezdve a Piac téri virágbolt felvirágoztatása lett a célunk. Közösen hozzuk meg a fontos döntéseket, és sokat gondolkodtunk, mi lehet, mi lesz a siker receptje: most, néhány - szerénytelenség nélkül mondhatom: tényleg sikeres - év után úgy gondoljuk, nagyon kell szeretni azt, amit csinálunk, és persze a virágokat, a szép kiegészítőket; nem szabad spórolni az energiákkal, töretlen lelkesedéssel kell haladni előre... És nem utolsó sorban nélkülözhetetlen a csapat: remek kollégáink, akik valódi művészetnek tekintik a virágkötészetet, s nem kevésbé szeretnek foglalkozni, barátságosan beszélgetni, törődni azokkal, akik nélkül szintén elképzelhetetlen bolt, siker, minden egyéb - a vevőinkkel, akiknek szeretnénk minden kívánságát teljesíteni. A virágküldést Dunaújvárosra a Virág a Világba virágküldő szolgálat dunaújvárosi üzlete, a Fleron virágüzlet végzi. A kiszállítás ára Dunaújváros és 15 kilométeres vonzáskörzetébe 1.950.- forint. Minden virágcsokorhoz ajándékba adjuk az üdvözlőkártyát.

Alapvetően vállalunk aznapi virágkiszállítást. Mégis érdemes a megrendelést egy nappal hamarabb leadni, hogy dunaújvárosi munkatársaink időben fel tudjanak készülni.

Virágküldő szolgálatunk Dunaújvárosba az év minden napján vállal kiszállítást vasárnap és ünnepnapok kivételével.

A Fleron virágüzlet webáruháza: virágküldés Dunaújváros
Kérdéseiddel kapcsolatban örömmel állunk rendelkezésedre.
Virágküldés Dunaújváros
Törődünk egymással

Hétfőtől - Vasárnapig 06-17 óra között

Virágküldés és virágfutár szolgálat, esküvők teljes körű virágdekorációja valamint kegyeleti virágdíszek és koszorúk készítése Dunaújváros és környékén.

Bármely alkalomra szeretnél virágot küldeni - születésnap, névnap, szerelem, köszönet, "csak úgy", üzleti ajándék, babaszületés, gratuláció vagy bocsánatkérés, kínálatunkban biztosan rálelsz a megfelelőre. Nevezetesebb alkalmakon is segítünk a virágküldés lebonyolításában, ilyen például a Valentin nap, az Anyák napja és a Nőnap. Különleges virágcsokraink, kreatív virágkompozíciónk és hozzáillő ajándékaink, ajándékcsomagjaink napról napra bővülő választékából választhatsz.

Névnapok

október 20. - Irén, Kleopátra, Vendel
október 21. - Orsolya, Zsolt
október 22. - Előd, Kordélia, Szalóme
október 23. - Gyöngyi, Gyöngyvér, János
október 24. - Antal, Salamon
október 25. - Bianka, Blanka, Mór
október 26. - Armand, Dömötör, Örs
október 27. - Antonietta, Szabina

Ajándékok férfiaknak és nőknek minden alkalomra

A regisztráció nem kötelező, de egyszerűbbé teszi a virágküldést. Egyszerű regisztráció facebook fiókkal.